Üres terem

Üres terem

*Halk kopogás töri meg az iskola csendjét, ahogy a magassarkú cipőmben haladok a folyosón. Blairrel van találkozóm egy üres teremben, hogy megbeszéljünk egy-két dolgot a nyomozásunkkal kapcsolatban. Meg fogom a kilincset és benyitok az üres terembe, ahol csak akkor szoktak tartani órát, ha nagyon muszály. Becsukom magam mögött az ajtót és látom, hogy én érkeztem elsőnek. Felülök az egyik padra kicsit nehézkesen, mert a csuklóm megrándult apám behatása által és szépen fel is dagadt. De elfeljettem beborogatni, úgy hogy az majd későbbre marad. Türelmesen várakozok a barátnőmre és közben gondolkozok. Amióta elkezdtük a nyomozást, alig jutottunk valamire, de nem csak mi vettük észre ezeket a furcsa jelenségeket... ráadásul nem csak a hatodik emeleten vannak már azok a furcsa dolgok, hanem máshol is. Annyira szeretném már tudni, hogy mi folyik itt, hogy képes voltam régebben és napokig nem aludtam, de végül rájöttem, hogy ezzel csak magamnak ártok és elég elviselnem apám veréseit. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy még az esetleges ajtónyitást sem hallom meg, sem a lépteket, amik talán Blair érkeztét jeleznék.*

* Egy teremtett lélek sincs a folyosókon, hiszen ilyenkor vagy órán vannak a diákok, vagy jól megérdemelt pihenésüket töltik a szobájukban. A csöndet csak a tornacipőm gumitalpának súrlódása töri, meg ahogy ütközik a padlóval. Kicsit késésében vagyok, mert az utolsó órám után vettem egy gyors zuhanyt, amire nagy szükségem volt, hiszen majdnem bealudtam az órákon. Gyorsan belebújtam a farmerembe és egy kék pulcsiba és már indultam is a 3. emeletre Josephinehoz, hogy megbeszéljük a nyomozásunk következő lépéseit, és átbeszéljük ki mit tapasztalt a mai nap folyamán. Halkan benyitok az üres terembe, ahova megbeszéltük a találkát és látom, hogy drága barátnőm már ott van, csak épp teljesen máshova figyel. Odasétálok hozzá és a kezemet a vállára, teszem, hogy ezzel feleszméltessem, majd elmosolyodom*
- Szia Josey. Bocs a késésért, de kellett egy zuhany. Ugye nem vártál sokat? - *kérdezem óvatosan. Nem szeretném ha haragudna rám*

*Egy nagyon kicsit összerezzenek, amikor egy kezet érzek a vállamon, de amint észreveszem ki is az, visszamosolygok rá, igaz egy kicsit halványan.*
- Szia. Nyugodj meg nem vártam sokat. Én is csak nem rég jöttem. - *Nyugtatom meg és arrébb csusszanok hát ha van kedve felülni mellém.*
- Milyen órád volt? - *Érdeklődöm kedvesen és megvárom a válaszát és csak utána teszek fel egy újabb kérdést.*
- Történt veled valami természetfeletti? - *Figyelem fürkésző tekintettel, ami csak a közelében enged fel jegességéből így most csak egy kedvesen csillogó szempárt láthat.*
- Én most nem igen láttam semmit. Maximum az az érzés, hogy figyel valami... vagy nem tudom valaki talán... az erdőből. Neked nem volt ilyen érzésed? Mintha folyamatosan szemmel lennénk tartva. Egyszer az erdőbe is be kéne menni bár oda nagyon nem akarok. Félelmetes. - *Nyomatékosítva a szavaimat önkéntelenül megborzongok.*
- De, ha muszáj akkor muszáj. - *Mondom most már mindenre elszántan.*

*Egy nagyon kicsit összerezzen, amikor hozzáérek, de amint észreveszi ki is az, visszamosolyog rám, igaz egy kicsit halványan. Nagyon furcsa ez nekem. Még mindig nem mesélt nekem a családjáról vagy a személyesebb dolgairól. Akárhányszor szóba kerül témát, terel vagy dolga akad*
- Szia. Nyugodj meg nem vártam sokat. Én is csak nem rég jöttem. - *Nyugtat, meg és arrébb csusszan. Leülök, mellé majd szembe fordulok vele, és törökülésbe helyezkedem*
- Ez azért megnyugtató. Nem akartalak megváratni - *mondom fellélegezve*
- Milyen órád volt? - *Érdeklődik kedvesen *
- Huh az utolsó 2 órám történelem volt, amivel alapból nem lenne semmi bajom, de most képes voltam majdnem bealudni. Ezek az éjszakai őrjáratok leszívják minden energiámat. - *mondom sóhajtva, de nem akarok panaszkodni, hiszen ő is mindig jön velem így biztos ő is olyan álmos, mint én*
- Na és neked mi volt? - *kérdezek vissza, majd miután válaszol most ő kérdez*
- Történt veled valami természetfeletti? - *Figyel fürkésző tekintettel, *
- Én most nem igen láttam semmit. Maximum az az érzés, hogy figyel valami... vagy nem tudom valaki talán... az erdőből. Neked nem volt ilyen érzésed? Mintha folyamatosan szemmel lennénk tartva. Egyszer az erdőbe is be kéne menni, bár oda nagyon nem akarok. Félelmetes. - *Nyomatékosítva a szavait önkéntelenül megborzong.*
- De, ha muszáj akkor, muszáj. - *Mondja most már mindenre elszántan.*
- Hát én sem láttam most semmit, ami nagy durranásnak számítana. Nem történt semmi extra, csak én is azt éreztem végig, hogy valaki vagy valami szemmel tart. Nagyon furcsa. Az erdővel viszont egyet értek tényleg oda kéne menni valamikor. Nekem sincs éppen valami nagy kedvem, de muszáj. - *mondom elgondolkozva majd egy, kicsit előre dőlök*
- Az a helyzet, hogy van itt még valami… - *mondom kicsit habozva*
- Tudod jól, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nyomozunk ebben az ügyben..Bekavarhat, hogy mások is szaglásznak. Egy idő után elég nagy feltűnést kelthet a dolog és akkor a tanárok, felmennek a 6. – ra is őrködni estére. - *mondom elgondolkozva*

*Leül mellém és szembe fordul velem és törökülésbe helyezkedik. Mivel szoknyában vagyok így én ezt nem kockáztatom meg, hanem maradok úgy ahogy vagyok és csak a felső testemmel fordulok felé.*
- Ez azért megnyugtató. Nem akartalak megváratni - *Mondja fellélegezve mire csak egy nagyobb mosolyt kap válaszul. Miután megérdeklődtem, hogy milyen órája volt már válaszol is.*
- Huh az utolsó 2 órám történelem volt, amivel alapból nem lenne semmi bajom, de most képes voltam majdnem bealudni. Ezek az éjszakai őrjáratok leszívják minden energiámat. - *Figyelmesen hallgatom és egy apró aggodó villanás tűnik fel a szemeimben.*
- Ha gondolod tarthatsz egy kis szünetet. Mondjuk a legnehezebb napjaidon nem kéne őrjáratoznod. Igaz egyedül félnék egy kicsit, de kibírható. - *Ajánlom fel. Az elmúlt két évben én annyira megszoktam, hogy az éjszakákat jó részt ébren töltöm, hogy már meg sem sínylem. Ha nem őrjáraton lennék akkor csak ébren feküdnék a szobánkban, de úgy, hogy valamit csinálok is az nem annyira szörnyű. Akkor nem kalandoznak a gondolataim olyanokra, amikre nem kéne és akkor nem is izgatom fel magam feleslegesen. Nem tudom hányszor volt már olyan, hogy éjszaka, amikor még őrjárat után sem tudtam aludni, akkor kimentem a folyosóra, vagy a mosdóba és ott hagytam hadd sírjam ki magam. Ezt a jó szokást még máig nem tudtam levetkőzni, de nem akarom, hogy ezt bárki is észrevegye és eddig tudtommal nem is vette észre senki. Feleszmélek a gondolataimból mikor felhangzik egy kérdés.*
- Na és neked mi volt? - *Először fogalmam sincs, hogy ez milyen kérdés akar lenni, de végül leesik.*
- Nekem hangszertan volt. Egész órán Chopin darabokat kellett gyakorolnom. - *És igen ez után teszem fel azt a természetfelettis kérdés, ami mind a kettőnket annyira foglalkoztat.*
-Hát én sem láttam most semmit, ami nagy durranásnak számítana. Nem történt semmi extra, csak én is azt éreztem végig, hogy valaki vagy valami szemmel tart. Nagyon furcsa. Az erdővel viszont egyet értek tényleg oda kéne menni valamikor. Nekem sincs éppen valami nagy kedvem, de muszáj. - *Kicsit előre dől és már érzem is, hogy mondani akar még valamit...*
- Az a helyzet, hogy van itt még valami… - *Mondja kicsit habozva, mire bíztatóan nézek rá.*
- Tudod jól, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nyomozunk ebben az ügyben..Bekavarhat, hogy mások is szaglásznak. Egy idő után elég nagy feltűnést kelthet a dolog és akkor a tanárok, felmennek a 6. – ra is őrködni estére. - *Mondja elgondolkozva én meg megint csak először mosollyal felelek erre.*
- Nem vetted még észre, hogy a tanárok már mindent tudnak? Csak a diákok előtt akarják ezt az egészet eltitkolni, de nem megy nekik. Ők jobban félnek, mint mi, úgy tesznek, mintha nem történne semmi az iskolában, mintha egy teljesen átlagos kollégiumba járnánk, pedig az már nyilvánvaló, hogy ez nem így van. - *Elgazítom egy kicsit a szoknyámat és feljebb ülök a padon, de mivel elfelejtkeztem a megrándult csuklómról így arra támaszkodok és akaratom ellenére felszisszenek egy kicsit.*
- Szóval... szerinted mikor induljunk az erdőbe? Ma este? Vagy tervezzünk meg egy másik időpontot?

- Nem vetted még észre, hogy a tanárok már mindent tudnak? Csak a diákok előtt akarják ezt az egészet eltitkolni, de nem megy nekik. Ők jobban félnek, mint mi, úgy tesznek, mintha nem történne semmi az iskolában, mintha egy teljesen átlagos kollégiumba járnánk, pedig az már nyilvánvaló, hogy ez nem így van. - *Eligazítja egy kicsit a szoknyáját, és feljebb ül a padon, a csuklójára támaszkodva, mire felszisszen egy kicsit.*
- Szóval... szerinted mikor induljunk az erdőbe? Ma este? Vagy tervezzünk meg egy másik időpontot? - *már megint terel. Aggódva nézek rá és a kezembe veszem a csuklóját*
- Basszus ez nagyon meg van rándulva. Mikor történt és miért nem mondtad? - *kérdezem némi szemrehányással a hangomban, miközben felpattanok és egy selyem zsebkendőt bevizezek a csapnál majd a csuklójára terítem és óvatosan bebugyolálom azt*
- Nem érdekel most az erdő sem a rejtély. Meséld el mi történt, kérlek. Túl sok a titok így is ami körül vesz minket legalább köztünk ne legyenek ilyenek. - *nézek mélyen a szemeibe biztatóan*

*Aggódva néz rám én pedig átkozom magam a feledékenységem miatt. A kezébe veszi a csuklómat mire egy apró fintor kúszik fel az arcomra, de ez nem fáj annyira, mint amikor rá támaszkodtam.*
- Basszus ez nagyon meg van rándulva. Mikor történt és miért nem mondtad? - *Kérdezi szemrehányóan és tudom, hogy el kellett volna már mindent mondanom neki a két év alatt, de képtelen voltam rá. Eközben felpattan és bevizez egy selyem zsebkendőt, amit a csuklómra terít és óvatosan bebugyolálja azt. Rettenetesen jól esik most a hideg és ezért egy nagyon halk megkönyebbült sóhaj tör fel belőlem, de ez a megkönyebbülés rögtön eltűnik, mikor újra megszólal.*
- Nem érdekel most az erdő sem a rejtély. Meséld el mi történt, kérlek. Túl sok a titok így is ami körül vesz minket legalább köztünk ne legyenek ilyenek. - *A szemembe néz, mélyen és biztatóan, mire megmerevednek a tagjaim és mintha megnőttek volna a falak körülöttem. Tudtam, hogy nem sokáig halogathatom ezt, de egyszerűen hogyan tudnám ezt elmondani? Hosszú percek múltán sem vagyok képes megszólalni, amikor végül mégis szólásra nyitom az ajkaimat.*
- Pár nappal ezelőtt történt még otthon és azért nem mondtam, mint amiért a többit sem mondtam el. - *Mondom halkan szinte suttogva és most hatalmas erőfeszítésembe kerül minden egyes szó amit ki fogok majd mondani. De előtte meg kell kérnem valamire...*
- Tudod, hogy benned feltétlenül megbízom és csak benned. Nincs alkalmasabb személy, hogy ezt elmondjam, de eddig nem sikerült és majd talán te is rájössz, hogy miért nem. Nagyon nehéz ez most nekem. Meg szeretnélek kérni arra, hogy ezt senkinek ne mond el, még ha úgy gondolod is, hogy az lenne a legjobb megoldás. Hidd el nem így van és valahogy majd meg fogom oldani. Tudom, hogy most el kell mondanom, mert nem érdemled meg, hogy ne mondjam el. - *Sóhajtok, remegősen, próbálva uralkodni a hangomon. Végül megerősítésre várva várom a válaszát és ha válaszol, hogy tényleg titokban tartja, akkor belekezdek kicsit remegő hangon.*
- A szüleim mindig is szerettek volna mellém egy kistestvért és meg is lett anyukámnál az áldott állapot. De a szülésnél a húgom halva született és az anyukám is meghalt komplikációkban. Apám teljesen összeomlott, hogy úgy mondjam beleőrült ebbe és az alkoholba menekült. Azután kezdett verni... - *Az utolsó szót suttogva mondom ki.*
- Most a csuklómat rándította meg... itt meg... - *Felhúzom egy kicsit a fölsőmet és megborzongok a hidegtől, de tisztán látszik a vágásnyom a hasamon.*
- Hozzám vágta valamelyik üvegét. Még egész szerencsésen megúsztam. - *Fanyar mosoly jelenik meg az arcomon, de hamar eltűnik és leengedem a fölsőmet.*